SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Idén a turizmus további csökkenésére számítanak Egyiptomban


MTI: Idén a turizmus további csökkenésére számítanak Egyiptomban
2016-08-12 13:30 | MTI



Egyiptomba idén várhatóan legfeljebb négymillió turista érkezik, kevesebb mint fele a tavalyinak, Magyarországról is kevesebb vendég jön.

Mohamed Ahmed, az egyik legnagyobb egyiptomi utazási iroda, a Travel Ways-Egypt hurghadai térségének vezetője hangsúlyozta, a repülőtereken jelentősen szigorították az ellenőrzéseket a turisták biztonsága érdekében.

Az egyiptomi turisztikai minisztérium adatai szerint 2015-ben 9,2 millióan látogattak az országba, 6 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A csökkenés legfőbb oka, hogy az orosz utasszállító repülőgép tavaly októberi lezuhanása óta elmaradtak az orosz turisták, akik a teljes beutazóforgalom mintegy 30 százalékát adták. A német és az angol vendégek száma ugyancsak jelentősen visszaesett.

Mohamed Ahmed kifejtette: a terrorizmus nemcsak Egyiptomot, hanem az egész világot érinti. Egyiptom mindent megtesz a turisták biztonságáért, az orosz gép tragédiája után jelentősen megszigorították az ellenőrzést a repülőtereken - hangsúlyozta.

Az utolsó "békeévben", 2010-ben több mint 14,7 millió külföldi turista járt Egyiptomban, akik 12,5 milliárd dollárt költöttek el, a turizmus több mint 11 százalékkal járult hozzá az ország hazai össztermékéhez (GDP) és a munkaerő 12 százalékát foglalkoztatta.

Mohamed Ahmed abban bízik, a csökkenés átmeneti. Egyiptomnak páratlan kincsei vannak, a turizmus megbetegedhet, de meghalni nem fog - jelentette ki.

Füri Mihályné, a Kartago Tours - a magyar piacon az egyik legnagyobb egyiptomi kiutaztató - vezetője arról számolt be, hogy 2015-ben közel tízezer magyar turista kereste fel Egyiptomot az iroda szervezésében, idén azonban csökkent a kereslet. Hetente egy charter járatot indítanak Hurghadára, onnan érhető el busszal a búvárparadicsomként ismert Marsa Alam is. Pozsonyból indul közvetlen járat is Marsa Alamba, amely elérhető a Kartago Toursnál is - tette hozzá. Sharm El Sheikhre idén menetrendszerinti járatokkal juthatnak el Magyarországról az utasok.

A Kartago Tours vezetője szerint Hurghada és a többi tengerparti üdülőváros is biztonságos. Figyelnek a turistákra, folyamatos a rendőri jelenlét, a főbb turista látványosságoknál is fokozott a rendőri ellenőrzés - mondta.

Mohamed Ahmed kifejtette: a tavasszal kinevezett új turisztikai miniszterüktől azt várja, hogy "belülről építse újra a házat". A turizmusnak nincs "szócsöve", aki alakítaná az országról alkotott képet, és szükség volna arra is, hogy a hotelek szövetségbe tömörüljenek, sztenderdeket alakítsanak ki - mondta.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!