|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Digitalizáció | Csak továbbképzéssel tudunk felkészülni a digitalizációra
DIGITALIZÁCIÓ
![]()
Randstad: Csak továbbképzéssel tudunk felkészülni a digitalizációra
2016-05-31 11:50 | Sakkom Interaktív
Bár a magyar munkavállalók nem tartanak a digitalizációtól, a többség úgy gondolja, hogy csak továbbképzés segítségével tudna lépést tartani a fejlődéssel-derült ki a Randstad Workmonitor első negyedéves kutatásából A dolgozók azzal is egyetértenek, hogy a technológia terjedése a munkájuk során ugyan lehetőséget jelent, a személyes kapcsolatok kialakítását megnehezíti. A Randstad legfrissebb Workmonitor felmérése szerint a magyarok több mint háromnegyede egyetért abban, hogy a digitalizáció jelentős hatást gyakorol a munkájára. Ennek ellenére nem tartanak a fejlődéstől, inkább lehetőségként tekintenek rá. "Bár a hazai munkavállalók hozzáállása kétségtelenül pozitív, a felkészültségük elmarad a többi országétól: az előző Workmonitor felmérésünk szerint a magyar dolgozóknak mindössze 47 százaléka érzi úgy, hogy a munkája során meg tud felelni a digitális kihívásoknak, míg világszinten ugyanez az arány 78 százalék" - mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere. A személyes fejlődés szükségességét maguk a munkavállalók is látják: elsősorban a 4554 évesek érzik úgy, hogy több továbbképzésre, tréningre lenne szükségük ahhoz, hogy lépést tarthassanak a technológia előrehaladásával. "Ez a tendencia világszinten igaz, egyedül a hollandoknál és az osztrákoknál vannak többségben azok a munkavállalók, akik már most kellően naprakésznek tartják magukat az újdonságok alkalmazásához" - ismertette a 2016. év eleji kutatás további eredményeit Szokody Ágnes. A technológia épül, a társadalom leépül A digitalizáció nemcsak a munkavégzést, de az irodai kapcsolatokat is átformálja. A megkérdezettek közel 40 százaléka gondolja úgy, hogy a technológia térnyerése miatt kevesebb személyes kapcsolata van a kollégáival, és minden második válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel való találkozók is ritkulnak. "Mindez annak dacára alakul így, hogy tízből kilencen egyetértenek abban, hogy a kapcsolatfelvétel legjobb módja a személyes egyeztetés" - emelte ki a Randstad Hungary marketing menedzsere. A digitalizáció hatása túlmutat a munkahelyeken, az egész társadalmat megváltoztatja. "Csaknem a kutatásban részt vevők fele nyilatkozott úgy, hogy a magánéletben is kevesebb emberi kapcsolatot létesít a mindent átszövő technológia miatt" - magyarázta Szokody Ágnes. A Randstad Workmonitor kutatása alapján a magyarok közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy a digitalizáció kevésbé emberivé formálja a társadalmat. Csak Olaszországban, Kínában és Japánban vannak többségben azok, akik nem értenek egyet ezzel. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Virsli | tudás | társ | CV | fenntartható önkormányzat | Rhoda Scott | Okostelefon | menstruáció | Iskolaszer | étterem | macskák | pezsgő | lemezhajlítás | karácsony | Játék | álláskeresés | telefontok | táp | Magyar Vöröskereszt | K&H | kutyák | fémipar | Auchan | Varnus Xaver
![]() |
PARTNEREINK
|