SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Részvényenkénti 25 forintos osztalékot fizet a Masterplast Nyrt.


MTI: Részvényenkénti 25 forintos osztalékot fizet a Masterplast Nyrt.
2016-05-02 08:24 | MTI



Részvényenkénti 25 forintos osztalék kifizetéséről döntött a Masterplast Nyrt. hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó cég közgyűlése.

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az osztalékfizetést az tette lehetővé, hogy a Masterplast a múlt évben több mint 2,5 millió eurós adózott eredményt ért el.

Tájékoztatnak arról is, hogy a közgyűlés egyúttal felhatalmazta az igazgatótanácsot a következő 18 hónap során összesen legfeljebb 3 millió darab, 100 forint névértékű, "A" sorozatú saját részvény vásárlására.

Döntöttek arról is, hogy engedélyezik az igazgatótanács számára a társaság alaptőkéjének emelését. Ezt a menedzsment a saját elhatározása szerinti gyakorisággal, összegben, és a kibocsátási értéket saját hatáskörében meghatározva valósíthatja meg, azonban azzal a korlátozással, hogy 2020. április 28-ig az alaptőke nem haladhatja meg a 3 milliárd forintot.

A Masterplast Nyrt. közgyűlése elfogadta a társaság konszolidált 2015-ös beszámolóját is, amely szerint a múlt évben a cég nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti mérleg-főösszege 57,17 millió euró volt. A vállalat értékesítési árbevétele 83,77 millió euró lett, ez 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A társaság 2,56 millió eurós mérleg szerinti eredményről számolt be 2015-ben, ami közel 1,8 millió euróval múlta felül a 2014-es értéket.

A Masterplast 2014 őszén elindította szabadkai gyáregységének bővítését, annak érdekében, hogy a vállalatcsoport értékesítésének fókuszát a szigetelőrendszereken belül az üvegszövetre és a tetőfóliára helyezte. A közlemény szerint az üvegszövet-gyártás bővítése stratégiai jelentőségű a cég számára, egyebek között azért, mert a termékek szállítása gazdaságos, így megalapozhatja az elsősorban nyugat-európai piacokon tervezett további növekedést.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!