|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Húszmilliárd forintos Nestlé-beruházás Magyarországon
ÜZLET
![]()
MTI: Húszmilliárd forintos Nestlé-beruházás Magyarországon
2016-04-20 11:46 | MTI
Több mint 20 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Nestlé Hungária Kft. büki üzemében, amely ezáltal a cégcsoport legnagyobb európai állateledelgyártó központjává válik. A beruházással közvetlenül hetven új munkahely jön létre, így a foglalkoztatottak teljes létszáma megközelíti az ezret. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a fejlesztést bejelentő budapesti sajtótájékoztatón kifejtette, a magyar és a svájci kormány is kiemelten fontosnak tekinti a gazdasági kapcsolatok erősítését. A Nestlé beruházása fontos üzenet, megerősíti, hogy a 25 éve itt működő vállalat otthonra talált Magyarországon. Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete hangsúlyozta, az üzleti beruházások elősegítését a svájci kormány is prioritásnak tekinti. Kiemelte, hogy a vállalat eddigi legnagyobb itteni beruházását hajtja végre, amivel erősíti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Varga Mihály üdvözlő beszédében kiemelte, a magyar kormány gazdaságpolitikája egyre jobb feltételeket teremt a Magyarországon működő külföldi és hazai vállalatok számára. A miniszter szerint Magyarország egyre több visszaigazolást kap nemcsak a nemzetközi intézményektől, hanem az újabb és újabb fejlesztéseket elindító cégektől is. Svájc az elmúlt időben a tíz legnagyobb magyarországi befektető ország közé került, mára már közel 300 svájci vállalat működik Magyarországon, amelyek 40 ezer embernek adnak munkát, a két ország közötti külkereskedelmi forgalom pedig az elmúlt évben több mint 10 százalékkal emelkedett - mondta a miniszter. Varga Mihály szerint a magyar gazdaságpolitika eredményességét az is jelzi, hogy az itt működő külföldi cégek az elmúlt évek legoptimistább várakozásait fogalmazták meg 2016-ra. A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint jelentősen emelkedett a további beruházásokkal és az új munkahelyek létrehozásával számoló cégek aránya, a vállalatok 38 százaléka kívánja növelni magyarországi beruházásait, 48 százalékuk pedig a tavalyi évhez hasonló nagyságrendű befektetést tervez az idei évre. A Nestlé beruházása igen jól illeszkedik a magyar gazdaságfejlesztés irányaihoz - mondta Varga Mihály. A vállalat teljes egészében saját erőből felépülő új büki gyártóüzeme komoly előrelépést jelent a magyar élelmiszeripar számára. A magyar kormány az ágazat fejlesztését stratégiai fontosságú területnek tartja, ezért különös hangsúlyt kell helyezni a versenyképesség emelésére, az exportképesség javítására, a hazai feldolgozóipar erősítésére és az élelmiszeriparban foglalkoztatottak számának növelésére - tette hozzá a szakminiszter, aki szerint fontos előrelépés, hogy a 20 milliárd forint összértékű, technológiaváltást megvalósító beruházás révén 70 új munkahely jön lére. Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a vállalat magyarországi jelenléte óta közel 80 milliárd forintot fektetett be, ennek több mint felét teszik ki a Bükön végrehajtott beruházások. A Nestlé a legnagyobb svájci befektető Magyarországon, három üzeme van, 2200 embert foglalkoztat, éves bevétele meghaladja a 120 milliárd forintot. A fejlesztéssel a büki gyár foglalkoztatottainak száma megközelíti az ezret. A bővítés során két új gyártósort állítanak üzembe, a jelenleg konzerv termékeket gyártó üzem átalakítása mellett egy 5000 négyzetméteres új gyártócsarnok is épül. A Bükön gyártott termékek 90 százaléka exportra készül. A beruházás átadása 2017 végére várható. Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a büki gyár bővítése során fontos szempont volt a kiváló belföldi mezőgazdasági alapanyagok elérhetősége. A büki gyárba beszállított, évi 140 ezer tonna alapanyag hozzávetőlegesen 60 százaléka hazai forrásból származik. A gyár 10 év alatt 600 ezer tonna hazai gabonát dolgozott fel termékei előállítása során. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
JBL | gyerekülés | evőeszköztartó | CEMACON | játékpiac | lézeres szemműtét | vérplazma | BioTechUSA | haszongépjármű | személyszállítás | konyhai munkalap | napszemüveg | betonozás | tekercses kerítés | lakásvásárlás | szivattyú | téglagyár | hűségpromóció | SPAR | szupinált cipő | REGIO JÁTÉK | Elektromos autó | Szentendre | fogszabályzó
![]() |
PARTNEREINK
|