SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | Középiskolás fiúk-lányok: érdekes különbségek a gazdasági ismeretek ...


Provident: Középiskolás fiúk-lányok: érdekes különbségek a gazdasági ismeretek terén
Országos | 2016-02-25 09:32 | Flow PR



A továbbtanulásról és az első munkahelyről is eltérően vélekednek-a lányok körében népszerűek az orvostudományi és művészeti képzések, inkább dolgoznának a nonprofit szférában, és fontos számukra a jó munkahelyi kör

A Provident "Családi Kasszasikerek" gazdasági és pénzügyi edukációs programja a GfK-val közös felmérést végzett 16-18 éves középiskolás diákok körében, mely a fiatalok gazdasági-pénzügyi műveltségét és attitűdjeit vizsgálta, illetve a diákok továbbtanulási terveit és jövőbeni munkahelyükkel kapcsolatos elvárásait is feltérképezte.

A fiúk tájékozottabbak a pénzügyek terén

A több mint 1000 diák megkérdezésével végzett kutatásból kiderül: jelentős különbségek vannak a fiúk és lányok pénzügyi ismereteit illetően. A tanulók pénzügyi kompetenciáit mérő tesztkérdésekben a fiúk eredményesebbnek bizonyultak: 42%-uk került a magas pénzügyi tájékozottságú csoportba, míg ez az arány a lányok esetében mindössze 23% volt. Ez összefüggésben állhat azzal is, hogy a kutatás szerint a fiúk nagyobb arányban (51%) követik figyelemmel a gazdasági, közéleti híreket, mint a lányok (35%). Lényeges különbség volt abban is, kitől kérnek tanácsot pénzügyi döntéseikben: a fiúkhoz képest a lányok 10%-kal magasabb arányban (81%) kérik ki családtagjaik véleményét, míg a fiúk nagyobb arányban (43%) hallgatnak barátaikra ezekben az ügyekben, mint a lányok (32%).

A fiúk kétszer nagyobb összegből gazdálkodnak havonta

A kutatásban részt vevő diákok jelentős része, 84%-a rendelkezik szabadon elkölthető havi pénzösszeggel, átlagosan 18.000 Ft-tal. A rendelkezésükre álló összeg a szülők által adott zsebpénzből, illetve a diákok saját keresetéből tevődik össze, mely a fiúk esetében összesen 24 000 forint, a lányoknál ennek pontosan a fele, 12 000 forint havonta. A diákok fontosnak tartják, hogy rendelkezzenek önálló keresettel, így az elmúlt időszakban nőtt a munkavállalási kedv a körükben: a fiúk 56%-a, a lányok 42%-a dolgozik középiskolai tanulmányai mellett.

A külföldi továbbtanulás a lányok körében népszerűbb

Bár a továbbtanulást tervező diákok körében az elmúlt évekhez hasonlóan a pénzügyi és gazdasági képzések számítanak a legnépszerűbbnek, többen érdeklődnek az orvosi, műszaki, informatikai és művészeti területek iránt is. A lányok nagyobb arányban választanák az orvosi, egészségtudományi (15%), illetve a művészeti szakokat (16%), míg a fiúk az informatikai (20%) és a műszaki területek iránt érdeklődnek nagyobb számban. A fiúk a nemcsak tanulmányaik során foglalkoznának informatikával, a jövőben szívesen is dolgoznának az IT szektor legnagyobb vállalatainál. A felmérésben megkérdezték a tanulókat a jövőjükkel, illetve a továbbtanulással kapcsolatban is. Kiderült a kutatásból, hogy a lányok 41%-a szeretne külföldön tovább tanulni, még a fiúknak csak az egyharmada. Az is kiderült, hogy a lányok nagyobb arányban költöznének Magyarországon belül is egy jobb munkahely reményében.

Nagyobb a vállalkozói kedv a fiúk körében, a lányoknál népszerűbb a nonprofit szféra
A 16-18 évesek jövőbeni munkájukkal kapcsolatos elvárásaik és terveik is sokban különböznek a két nem esetében. A lányok sokkal inkább választanák a nonprofit szférát, mint fiú társaik: 32%-uk szívesen dolgozna ilyen területen működő szervezetnél. A megkérdezett lányok 19%-a és a fiúk 12%-a számára volt fontos, hogy olyan munkát végezzenek, mely kreativitást igényel. Emellett a lányok több mint egynegyede számára az is elengedhetetlen feltétel egy munkahely esetén, hogy szép, kulturált környezetben helyezkedjen el, míg ez a szempont csupán a fiúk 18%-ánál volt mérvadó.

Az alkalmazotti lét mellett egyre nagyobb arányban érdeklődnek a középiskolások a saját cég indítása iránt. A fiúk 56%-a számára vonzó alternatíva mindez, míg a lányok vállalkozási kedve alacsonyabb: 48%-uk gondolkodik csak saját cég alapításában iskolai évei után. Ennek egyik oka lehet, hogy egy vállalkozás nagyobb kockázattal jár, és míg a fiúk 22% vallotta magáról, hogy szeret kockáztatni, addig a lányok csupán 11%-a válaszolt így.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!