SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Új vezetők a Keler-csoport élén


MTI: Új vezetők a Keler-csoport élén
Budapest | 2016-01-08 15:30 | MTI



A Keler-csoport elnöki tisztségét korábban betöltő Lantos Csaba, aki a társaság alapításától elnökként irányította a Keler-csoport működését és fejlesztését, év végével lemondott.

A Keler Központi Értéktár Zrt. pénteki közgyűlésén a cég testületeibe új vezető tisztségviselőket választottak, a társaság közleménye szerint a Keler Zrt. igazgatósága elnökének Selmeczi-Kovács Zsoltot választották, a zrt. leányvállalata, a Keler KSZF Zrt. igazgatósága szintén Selmeczi-Kovács Zsoltot választotta meg a társaság elnökének, míg a Keler KSZF felügyelő bizottságának elnöke Szalay Rita lett.

A közlemény szerint a vezetői testületek újonnan kinevezett tagjai esetében szükséges felügyeleti jóváhagyás folyamatban van.

A két testület egy-egy, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által delegálandó tagja a későbbiekben kerül megválasztásra - írták.

A központi értéktár hattagú igazgatóságba az Magyar Nemzeti Bank két, a BÉT egy tagot delegál, a háromtagú felügyelő bizottságban két MNB és egy BÉT-delegált került.

A közlemény emlékeztet: a Keler-csoport tulajdonosi hátterében tavaly év végén következett be változás, az év végén nemzeti tulajdonba került a BÉT többsége, ami a csoport igazgatóságának és felügyelő bizottságának módosítását is szükségszerűvé tette. A tulajdonosok célja, hogy a csoport fejlődése töretlenül folytatódjon a határokon belül és túl, összhangban a magyar tőkepiac hazai gazdaságban betöltött szerepének megerősödésével és a Keler szolgáltatásainak nemzetközi potenciáljával.

A Keler KSZF hattagú igazgatóságába az MNB két tagot, a BÉT egy tagot delegál, a négytagú felügyelő bizottságnak két MNB-s és két BÉT-delegáltja van. A BÉT a későbbiekben várhatóan még egy tagot delegál az igazgatóságba - közölték.

A Keler-csoport elnöki tisztségét korábban betöltő Lantos Csaba, aki a társaság alapításától elnökként irányította a Keler-csoport működését és fejlesztését, év végével lemondott.

Az 1993-ban alapított Keler tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde. Leányvállalatával, a Keler KSZF Zrt.-vel (együtt: Keler-csoport) alkotják a hazai tőke- és energiapiacok működését lehetővé tevő infrastruktúrát.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!