|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | Huawei Labor és Akadémia létesül a győri egyetemen
TECHNOLÓGIA
Huawei: Huawei Labor és Akadémia létesül a győri egyetemen
Nyugat-Dunántúl | 2015-11-26 17:30 | Pressinform Public Relations
Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen 2016-ban, amelynek megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek. A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít. Az Akadémia létesítése annak az öt évre szóló együttműködésnek a része, amelyről Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter jelenlétében Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese és Jimmy Pang, a Huawei Technologies globális kormányzati kapcsolatokért felelős elnöke írt alá megállapodást Pekingben a 4. Kína-Kelet-Közép-Európa Találkozót kísérően 2015. november 26-án. E szerint a felsőoktatási intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési- és informatikai képzést mintegy 100 millió forint értékben támogatja a távközlési vállalat. A megállapodás értelmében a Huawei Laboratórium és Akadémia 2016-ban indul az egyetemen, amely mellett a vállalat megosztja a legújabb távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érinett tanárokat továbbképzésben részesíti, és angol nyelvű szakmai előadásokat is indít az intézményben. A cég a most kötött egyetemi stratégiai megállapodás mellett továbbra is nyitva hagyja a győri hallgatók számára az ország valamennyi távközlési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatója előtt nyitva álló Seeds for the Future - kínai tanulmányút lehetőségét is. Régóta kerestünk oktatási intézményt elképzeléseinknek Magyarországon, s nem volt könnyű dolgunk a sok kiváló közül eldönteni, hogy kivel fogjunk össze a Huawei Akadémia létrehozásában és működtetésében - mondta Jimmy Pang az aláírást követően. - A Széchenyi István Egyetem mérnöki képzése szárnyal, s örülünk, hogy a meglévő stratégiai irányzata - a közlekedésmérnöki képzés - mellé, most egy újabb, jövőálló, perspektivikus utat választott. Az egyetemnek nagy tapasztalata van a multinacionális vállalati együttműködésben, a hallgatók piaci igényeknek megfelelő képzésében - mondta Komlósi László Imre, nemzetközi rektorhelyettes. A távközlési és informatikai képzésünk a Huawei Akadémiával még több fiatalt vonz majd az egyetemünkre. Az együttműködés előkészítésében jelentős diplomáciai segítséget nyújtott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, a szakmai tartalom kialakítását Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár támogatta.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
szülési szabadság | kutya | ebédházhozszállító | BMW | Mol | takarítás | Profession.hu | home office | E.ON | frissdiplomás | REGIO JÁTÉK | álláskeresés | CIB Bank | szilva | napelempark | vállalkozás | Mol-csoport | Euromoney | marketing | állásjelentkezés | mérnök | Prima Primissima | visszajelzés | táplálékkiegészítő
|
PARTNEREINK
|