SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Bartók-maratont szervez Bukarestben a Balassi Intézet


MTI: Bartók-maratont szervez Bukarestben a Balassi Intézet
Külföld | 2015-09-22 21:35 | MTI



Bartók-maratont szervez a Balassi Intézet bukaresti központja a magyar zeneszerző halálának 70. évfordulója alkalmából.

A pénteken délután négy órától este tízig tartó koncert- és előadássorozaton Bartók Béla szerzeményeit adják elő.

A magyar zeneszerző műveit az intézet által szervezett Magyar Zene Fesztivál eddigi tizenegy kiadásának résztvevői, valamint az erre jelentkezett fiatal zenészek tolmácsolják. Így sikerült változatos, a zeneszerző szinte minden alkotói korszakára kitérő kamarazenei programot összeállítani - olvasható a közleményben.

Az est első részében a bartóki életmű nevelő jellegére kerül a hangsúly. A maraton ugyanis az úgynevezett népzenei-oktatási vonalat képviselő, 85 rövid zongoradarabot tartalmazó, Gyermekeknek című ciklusból összeállított programmal kezdődik, majd zongoradarabokkal és átirataikkal folytatódik. Ez utóbbi keretében a bukaresti közönség a zongorára írt 6 román táncot négy változatban is meghallgathatja.

Ezt követően Horváth Bálint zeneszerző, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza tart előadást Bartókról és a román kolindákról, majd a zongora- és a hegedűirodalomból csendülnek fel művek. Ebbe a részbe Bartók Béla érett kori opusaiból került be válogatás. A bukaresti Bartók-maraton Munkácsi Dóra zongoraestjével zárul.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!