|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Gazdasági Jog | Fogyasztóvédelmi ügyekből volt a legtöbb a GVH-nál az első fél...
GAZDASÁGI JOG
MTI: Fogyasztóvédelmi ügyekből volt a legtöbb a GVH-nál az első félévben
Budapest | 2015-08-27 19:28 | MTI
A lezárt eljárások többségét a fúziós kérelmek elbírálása (20 eljárás), illetve a fogyasztóvédelem területét érintő jogsértések vizsgálata (18 ügy) tette ki. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idei első félévben 61 eljárást indított, amelyek közel fele a versenyhatóság fogyasztóvédelmi tevékenységével függ össze, 21 ügy az egyes tranzakciók engedélyezésének körülményeit vizsgálta, illetve vizsgálja, 7 esetben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés versenytörvényi rendelkezéseinek feltételezett megsértése miatt, míg 4 esetben versenykorlátozás gyanúja miatt indult eljárás - közölte a GVH az MTI-vel. A versenyhatóság 43 eljárásban hozott döntést az év első felében, ebből egy ügyet függesztett fel. A lezárt eljárások többségét a fúziós kérelmek elbírálása (20 eljárás), illetve a fogyasztóvédelem területét érintő jogsértések vizsgálata (18 ügy) tette ki. A GVH Versenytanácsa egy-egy esetben állapított meg jogsértést jelentős piaci erővel, illetve gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt. Az ügyszám hasonlóan alakult a múlt év azonos időszakához képest, viszont növekedés figyelhető meg a fúziós eljárásokban, ezek száma 12-ről 20-ra emelkedett, ugyanakkor némi csökkenés volt a fogyasztóvédelmi ügyekben, ezek száma 23-ról 18-ra esett vissza. A GVH a lezárt ügyekben összesen közel 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki, meghatározó volt az Auchan Magyarország Kft. jelentős piaci erejével való visszaélés miatti bírság, amely több mint 1 milliárd forint volt. A GVH fogyasztóvédelmi tevékenységének meghatározó részét az egészséghez, a szépséghez és az orvosláshoz kapcsolódó eljárások tették ki. A hatóság az első félévben is több étrend-kiegészítő, gyógyszer, illetve gyógyhatású termék, valamint gyógyászati segédeszköz reklámozásával összefüggő megtévesztések miatt állapított meg jogsértést, és szabott ki több mint 100 millió forint bírságot. Az összefonódások iránti kérelmek többségét - szám szerint 16-ot - engedélyezte a GVH, és egy esetben szabott ki bírságot az engedélykérés elmulasztása miatt.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
ágyi poloska | víz | Aranyér | REGIO JÁTÉK | hangya | Lidl | energiatakarékos | szennyezés | Mastercard | Étkező | klíma | moly | csótány | Scan & Go | folyadék | élelmiszer-adomány | hajtástechnika | tartásdíj | szülők | kártevő | irodalmi ösztöndíjprogram | szerszám | alvás | kertészkedés
|
|
PARTNEREINK
|