SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Rászoruló iskolások javára szól az országos akció


Ökumenikus Segélyszervezet: Rászoruló iskolások javára szól az országos akció
Országos | 2015-08-14 15:30 | Ökumenikus Segélyszervezet



Iskolakezdés együtt! címmel hirdet országos adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet 1000 gyermek beiskolázásának támogatására.

A Segélyszervezet gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú iskolásokat. Célkitűzés, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen - ennek teljesülésében a tanévkezdésig hátralévő rövid idő ellenére is bíznak a szervezők. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt remélik, hogy idén is sokan állnak majd az immár negyedszer meghirdetett kezdeményezés mellé, és a sok kicsi sokra megy elve alapján mind az ezer diáknak sikerül kézzel fogható segítséget nyújtani az iskolakezdésben. Az összefogáshoz idén is bárhonnan csatlakozni lehet a 1353-as adományvonal hívásával, melyre minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni.

Sokaknak kihívás, van, akiknek megoldhatatlan probléma
A tanévkezdés a legtöbb család számára jelentős anyagi teher, a legszegényebbeknek pedig önerőből esélyük sincsen, hogy minden szükséges iskolaszert biztosítsanak a gyermeküknek - ezt erősítette meg Kutatópont sajtótájékoztatón ismertetett friss reprezentatív felmérése. Az Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére készült kutatást ismertető Székely Levente, kutatási igazgató elmondta, hogy az iskolás gyermeket nevelő válaszadók mintegy fele nyilatkozott úgy, hogy az iskolakezdéssel járó kiadások jelentős, nehezen megoldható kiadást jelentenek a család számára, és további 8 % nevezte vállalhatatlannak a beiskolázással járó kiadásokat. Míg a válaszadók 30%-a gond nélkül, önerőből fedezi a kiadásokat, addig 60%-uk más, jellemzően élelmiszervásárlásra fordítandó költségek csökkentésével oldja meg a beiskolázást. 8% baráti, családi kölcsönöket, további 1% hitelt vesz fel, hogy a legfontosabb tanévkezdéshez szükséges eszközök rendelkezésre álljanak az első becsengetésre.

Felzárkózás vagy leszakadás?
A Segélyszervezet látókörében sok olyan család van, amelyek számára az iskolakezdés a kiadások miatt a felzárkózás helyett a további eladósodás, leszakadás veszélyét hordozza. Sok gyermek megfelelő eszközök nélkül kénytelen kezdeni a tanévet, mert szülei nem tudják megvásárolni a szükséges iskolaszereket. Az ő esélyeik már az első becsöngetés előtt rosszabbak társaikénál - mondta el Rácsok Balázs, a Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója. Az Ökumenikus Segélyszervezet akciója idén is olyan családoknak segít, amelyek számára a biztos lakhatás és az alapvető élelmiszerek beszerzése is mindennapi küzdelem. Ezen családok számára a tanévkezdéssel járó, gyerekenként több tízezer forintos egyszeri kiadás megoldhatatlan feladat.  Az ezer gyermek, aki az Ökumenikusok Iskolakezdés együtt! akciója keretében kap segítséget, a Segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből lett kiválasztva, hogy mindegyikük személyre szabott és a szükséglete szerinti támogatást kaphasson. Az Ökumenikus Segélyszervezet számára fontos, hogy ne csak a tankönyvek, íróeszközök beszerzésében segítsenek lehetőég szerint, hanem ahol szükséges van rá, tornaruha, ünneplő, aa bérletet, vagy az alapvető ruházat megvásárlásában is segíteni tudjanak. A program keretében a hazai rászorulók mellett többszáz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek kap beiskolázási segítséget. Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1000 gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek felzárkózási programjaiban résztvevő, mintegy 300 diákot támogatja egész évben.

Széleskörű összefogás: sok kicsi sokra megy
Wolf Kati idén már negyedik éve csatlakozik az adománygyűjtéshez a kampány arcaként. Az önkéntesként évek óta a Segélyszervezet munkájában résztvevő népszerű énekesnő a sajtótájékoztatón elmondta: "Nagy élmény minden évben egészen az adománygyűjtés elejétől a csomagok célba juttatásáig részese lenni az összefogásnak. Fantasztikus látni, ahogy a segítőkész adományozók beérkező felajánlásaiból, a 1353-as adományvonalra beérkező 250 forintokból tanszercsomagok lesznek, aztán az átadáson látni, micsoda segítség ez a szülőknek. Nem utolsó sorban hatalmas öröm a gyerekeknek, hogy ők is megfelelő felszereléssel vághatnak neki az új tanévnek."




sajttaj-19.jpg (431.31 kB)






TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!