|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Kulturális központ lett az egykori bécsi kenyérgyár
KULTÚRA
![]()
MTI: Kulturális központ lett az egykori bécsi kenyérgyár
Külföld | 2015-05-14 21:31 | MTI
A Brotfabrik elnevezésű helyen olyan kulturális találkozóhelyet alakítottak ki, ahol 17 ezer négyzetméteren galériák, műhelyek, kiállítótermek, irodák, boltok és gasztronómiai üzletek nyíltak. A Bécs Favoriten negyedében lévő központban rendszeresen szerveznek majd bolha- és dizájnpiacokat, koncerteket és fesztiválokat. Itt található még az Akademie Deutsche Pop zeneiskola bécsi székhelye és egy a Caritas által üzemeltett étkezde is, a Magdas Kantine nevű hely, ahol menekültek, munkanélküliek és fogyatékkal élők is dolgoznak. A projekt eddigi költsége 27 millió euró (több mint 8 milliárd forint), azonban még nem készült el teljesen - nyilatkozata a hely tulajdonosa. Az üzemeltető tájékoztatása szerint eddig az épület 75 százalékát értékesítették. Az első vevők között volt az Ernst Hilger galéria, ők már 2009-ben, a felújítás kezdetekor megvették a kiválasztott helyet. Itt fektetett be az OstLicht galéria is, amely 800 négyzetméteren könyvtárat, gyűjteményt, kiállítóhelységet és egy bárt is üzemeltet. A Brotfabrikban lévő Photon Galériában látható Minyó Szert Károly, Robitz Anikó és Szombathy Bálint fotóművészek kiállítása is. A három különböző generációhoz tartozó magyar művész a szuprematizmus jegyében alkotott. A kortárs tárlat június 13-ig tekinthető meg. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
lemezhajlítás | menstruáció | pezsgő | Virsli | Okostelefon | telefontok | kutyák | karácsony | társ | Auchan | Varnus Xaver | Magyar Vöröskereszt | táp | Rhoda Scott | álláskeresés | tudás | Iskolaszer | fenntartható önkormányzat | CV | macskák | K&H | étterem | fémipar | Játék
![]() |
PARTNEREINK
|