SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | Megkezdték az új Mercedes CLA Shooting Brake gyártását Kecskemét...


MTI: Megkezdték az új Mercedes CLA Shooting Brake gyártását Kecskeméten
2015-01-26 11:04 | MTI



Markus Schäfer termelésért és beszerzésért felelős igazgató tanácstag a kecskeméti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy ezzel a második olyan széria gurul le a szalagról, amely kizárólag Kecskeméten készül.

A Mercedes B osztály 2012 márciusi, valamint a CLA 2013 januári gyártásának megkezdése után a CLA Shottig Brake a harmadik széria, amely a konszern legfiatalabb gyárában készül - hangsúlyozta Markus Schäfer.

Közlése szerint, az elmúlt évben pontosan 150 000 B- és CLA-osztályú autó készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300 000 Mercedes-Benz személygépkocsi gördült le a szalagokról.

A Mercedes-Benz az elmúlt évben 12,9 százalékkal növelte eladásait, 1,6 millió járművet szállított le vevőinek, és ezzel a negyedik egymást követő évben ért el rekordot - tette hozzá.

Thomas Geier gyárigazgató kiemelte, hogy vevőik számára az egész világon kizárólag Kecskeméten gyártják a CLA-t és immár a CLA Shooting Brake-t is. Arról is tájékoztatott, hogy több mint 180 országba exportálnak Mercedes-Benz autót Kecskemétről.

A kecskeméti gyár beruházásainak összege ma már eléri az egymilliárd eurót. A gyár felépítése 800 millió euróba került, ezt követően a vállalat folyamatosan fejlesztette a telephelyet, az elmúlt évben mindenek előtt a CLA Shooting Brake termelési előkészületeivel. Ezzel összefüggésben számos új munkatársat toboroztak, akik intenzív képzésben részesültek, így az állomány 2014 végére mintegy 4000 foglalkoztatottra emelkedett.

Thomas Geier kérdésre válaszolva elmondta: a három műszak bevezetése révén 2014-ben 150 ezer darab személygépkocsi készült el Kecskeméten, a darabszám 2015-ben emelkedni fog.

A gyár jövőjéről szólva fontosnak nevezte, hogy a kompakt autók családja fejlődni fog, amelyben Kecskemétnek is kiemelkedő szerepe lesz.

Adatai szerint a gyártás megkezdésekor 17 magyar beszállítóval álltak kapcsolatban, ma már a számuk 32-re emelkedett.

Elhangzott az is, hogy a kormányzattal történő jó együttműködés példája a több mint 90 millió eurós, kedvező kamatozású, exporttámogatási hitel, amelyet a vállalat a kecskeméti gyár jövőbeli további beruházásainak finanszírozására fordít majd. Thomas Geier hozzátette, hogy további, "EU konform szubvenciókról" tárgyalnak a kormánnyal.

A gyár sajtóanyaga szerint, a Mercedes-Benz prémiumkategóriájú kompakt autói közös elsőkerékhajtású architektúrára épülnek, és jelenleg a rastatti és a kecskeméti gyár rugalmas gyártási hálózatában készülnek. Az új nemzedék első termékeként mindkét gyárban a B-osztály termelése kezdődött meg - Rastatt 2011 szeptember, Kecskemét 2012 március. Az új A-osztály 2012 júliusa óta Rastatt-ban készül. A kecskeméti gyár második terméke a CLA, amely 2013 januárja óta gördül le a szalagról. A kompakt SUV, a GLA gyártása 2013 decemberében vette kezdetét a rastatti gyárban. Az ötödik új kompakt modell, a CLA Shooting Brake 2015 januárjától Kecskeméten készül. A rastatti gyár 2012 októbere óta, a kecskeméti pedig 2014 májusától termel három műszakban. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet elosztani a hálózaton belül.

2013 augusztusa óta az A-osztály számára további gyártókapacitás áll rendelkezésre azáltal, hogy szerződéses gyártó lett a finn gyártási specialista, a Valmet Automotive. Ezen túlmenően 2015 első félévében indul a GLA gyártása a kínai piac számára Pekingben.

Az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake egyelőre két diesel- és négy benzinmotorral, valamint 4MATIC összkerékhajtással kapható és csupán kereken 600 euróval kerül többe, mint a négyajtós kupé. A CLA Shooting Brake 2015. január 15. óta rendelhető, és az első járművek 2015 márciusában érkeznek az európai márkakereskedőkhöz.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!