SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Forgalomnövekedés a reptéren


Budapest Airport Zrt.: Forgalomnövekedés a reptéren
Budapest | 2014-09-05 14:30 | Budapest Airport Zrt.



Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain. A nyolcadik havi forgalom idén 9,2 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.

Nem kevesebb, mint 943 582 induló és érkező utast fogadtak és indítottak a budapesti repülőtérről az év nyolcadik hónapjában, ami 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusi forgalom mértékét - közölte a repülőtér kommünikéje. Ráadásul a növekedés motorja immár nem pusztán a repülőgépek jobb kihasználtságában, a nagyobb load factorban rejlik. Most már határozottan érződik az idén elindított új járatok hatása is, hiszen a repülőgépmozgások száma is 3,1 százalékkal lett magasabb, mint tavaly ilyenkor. Egészen pontosan 7 999 fel- és leszállást rögzítettek augusztusban.

A megnövekedett légi forgalom számos új járat elindításához is köthető: idén startolt az Air Serbia a naponta közlekedő belgrádi járattal, a török Pegasus Airlines isztambuli járatot nyitott, új a nyári szezonban a Vueling barcelonai járata és újnak számít a Transavia France Párizs Orly-ra közlekedő járata. Emellett természetesen egy sor, már itt lévő légitársaság nyitott új járatokat vagy bővítette a heti járatszámot, esetleg nagyobb gépeket állított forgalomba. Az Emirates már megkezdte a jegyárusítást az október végén induló napi dubaji járatára, amelyet ráadásul mindjárt egy széles törzsű Airbus A 330-assal géppel indít. A Wizz Air pedig nemrégen jelentette be, hogy jövőre újabb, sorrendben 9. gépet hoz budapesti bázisára, ami 15 százalékal növeli a kapacitásait.

"Az év eleje óta masszívan növekszik az utasforgalmunk, ami egy sor tényezővel is összefüggésbe hozható" - mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: " A növekvő utasforgalom rávilágít a repülőtér munkahelyteremtő szerepére is. A Szegedi Egyetemmel közösen végzett kutatásunk azt mutatta ki, hogy minden egymillió főnyi növekedés az utasforgalomban kb. 1 300 új munkahelyet generál a repülőtéren és a városban."

A Budapest Airport előrejelzése szerint, ha a mostani trend folytatódik, úgy az év végére az utasforgalom meghaladhatja az évi 9 milliót főt, ami rekordnak számít a repülőtér történetében. Ami a külföldi városok versenyét illeti: a forgalmi statisztikák élén toronymagasan vezet London a második helyezett Párizs előtt, utána Frankfurt következik, majd Amszterdam és Isztambul feljött az ötödik helyre.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!