SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | Olasz startup nyerte a Telekom 2014. évi nemzetközi innovációs v...


Telekom: Olasz startup nyerte a Telekom 2014. évi nemzetközi innovációs versenyét
2014-07-04 08:21 | Telekom



A legígéretesebb hazai ötletek gazdáival a Magyar Telekom döntéshozói egyeztetnek a továbbfejlesztés lehetőségeiről.

Az olaszországi Atooma 39 ország 325 csapatát megelőzve aratott győzelmet a nemzetközi ötletek versenyén.

A Telekom által már második alkalommal megrendezett ötlet-versenyen az Atooma győzedelmeskedett a Champions Pitch fordulóban. A Krakkóban tartott nemzetközi döntőben összesen 11 Európából és Izraelből érkezett start-up versengett az alaptőkét, hardvert és szoftvert jelentő díjakért, és az olyan nemzetközi eseményeken való részvételért, mint a 6 ezer látogatót vonzó berlini Long Night of the Startups rendezvény.

Atooma - egy kis varázslat
Az Atooma olyan platform, amely kapcsolatot létesít az okos készülékek, alkalmazások és érzékelők között, így automatikus okos kapcsolat létesül a végfelhasználókkal. A platform és az alkalmazás neve Smart Action Automation App and Platform és arra tervezték, hogy különböző létező eszközöket kapcsoljon össze nyolcvannál is több szolgáltatással, beleértve a viselhető eszközöket, okos készülékeket, webes és mobil szolgáltatásokat és egyéb hardvert. Az Atooma platform feladat-automatizálási felületként működik a készülékek és szolgáltatások között, így a készülékgyártók és márkák hozzáférhetnek a tulajdonunkban álló SDK-khoz és API-khoz és a kívánt okos elérések az ügyfelek felé könnyen, egyetlen egyszerű interfésszel aktiválhatóak.
Egy másik pályázó, az izraeli VoiceItt nevű start-up csapatának a két zsűritag, Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztésért felelős vezérigazgatója és Wolfgang Hisserich, a Deutsche Telekom Global Business Development & Venturing területének alelnöke mentorként nyújt további segítséget. A VoiceItt hangátviteli technológiai alkalmazás, melyet a súlyos motorikus, beszéd- és hangképzési betegségekkel küszködőknek fejlesztettek ki, képessé téve őket arra, hogy saját hangjukon kifejezhessék magukat. A megoldás természetes és könnyen használható augmentatív és alternatív kommunikációs platformot kínál a beszéd- és motorikus problémákkal küzdőknek a világ minden táján, javítva kommunikációs képességeiket és növelve függetlenségüket, továbbá részvételi lehetőséget teremtve számukra a társadalmi folyamatokban.

Hazánkat a nemzetközi döntőben az ANGL elnevezésű video-broadcasting applikáció képviselte. "Rendkívül erős nemzetközi mezőnyben kellett helytállnia a döntőbe jutott magyar csapatnak. Bár az első díjat egy olasz startup nyerte, büszkék lehetünk honfitársaink teljesítményére. A Magyar Telekom több hazai pályázatot is ígéretesnek talált a magyarországi nyertesén kívül is, ezért velük tárgyalásokat folytatunk a továbbfejlesztés lehetőségeiről" - mondta Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.

A négy magyarországi ötlet, a Crypt-Talk nevű biztonságtechnológiai megoldás, a CreaTV elnevezésű második képernyős alkalmazás, a Shop&Roll nevű "intelligens vásárlókosár" és a Rebot, egy mobillal vezérelhető robotépítő megoldás - kitalálói lehetőséget kapnak a Telekomtól arra, hogy ötletük továbbfejlesztéséről tárgyaljanak a vállalat szakértőivel és döntéshozóival.

A 2014. évi Telekom Innovációs Verseny
A Telekom Innovációs Versenyt 2013-ban indította útjára Berlinben a Telekom Innovation Laboratories, a T-Mobile Poland és Magyarországon a Magyar Telekom. További támogatók voltak a Deutsche Telekom inkubátor-házai, a berlini, krakkói és tel-avivi hub:raum, valamint a Kitchen Budapest és a munkatársaknak létrehozott program, az UQBATE. A Telekom Csoport egyéb vállalatai is részt vettek a versenyen a Közép Kelet-Európai térségből. 2014 tavaszán 39 ország és négy kontinens 326 csapata jelentkezett a Telekom Innovációs Versenyre. A 326 pályázatból a projekt partnerei országos elődöntők során választották ki a 11 döntőst. A lengyelországi Krakkóban tartott Champions Pitch rendezvényen a döntős csapatok bemutatták elképzeléseiket a nemzetközi szakértőkből álló zsűrinek.

A győztesekről rögzített képanyag és a sikeresnek bizonyult start-upokról további információ elérhető az alábbi linken: www.telekom-innovation-contest.com








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




4iG | ITM | kutatás | Huawei | Csehország | 5G | KLM | Lidl | EY | Auchan | UniCredit | Budapest | NAV | PM | osztalék | Debrecen | Mars | Mol | UPC | KSH | Románia | K&H | Aldi | FruitVeb