SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Környezetvédelemmel szereznek pénzt a nonprofitok


Intersnack: Környezetvédelemmel szereznek pénzt a nonprofitok
Országos | 2014-01-22 14:07 | TerraCycle



Decemberben összesen több mint félmillió forinttal gazdagodtak a TerraCycle hulladékgyűjtő programjának kedvezményezett nonprofit szervezetei.

2013 decemberében több mint félmillió forintot fizetett ki a TerraCycle annak a 42 iskolának, állatvédő alapítványnak valamint nonprofit szervezetnek, amelyek a cég csomagolásgyűjtő programjának kedvezményezettjei voltak. A magyar származású Tom Szaky által alapított TerraCycle, amelyet közösségi rendszerben megvalósuló kreatív hulladékgyűjtő programjairól ismerhetünk, az összegyűjtött csomagolásokból környezetbarát termékeket állít elő. A TerraCycle ingyenes hulladékgyűjtő programjaira bárki feliratkozhat, a hulladékért kapott pénzt pedig jótékony célok támogatására fordíthatja. Az összegyűjtött hulladék így amellett, hogy a szemétlerakók helyett újrahasznosításra kerül, a szűkös keretekből gazdálkodó szervezetek megélhetését is segíti.

A cég Magyarországon jelenleg a Chio termékek gyártójával, az Intersnack Magyarország Kft.-vel folytat közös projektet. A Chips Brigád elnevezésű programban összegyűjtött chipses zacskók és más sós snack termékek csomagolásai locsolókannaként, szemetesként, vagy raklapként kezdhetnek új életet.

Versenyekkel motiválják a gyűjtőket

A TerraCycle az egész évben folyó gyűjtést alkalmanként különböző versenyekkel színesíti. A legutóbbi, "Szemétből kincset" elnevezésű gyűjtőversenyen a debreceni Kutyaház Egyesület bizonyult legeredményesebbnek. Az egyesület már több mint egy éve gyűjti a csomagolásokat a védencei érdekében, és ígéretük szerint a trófea elnyerése után sem állnak le a sós ropogtatnivalók csomagolásainak gyűjtésével. A programból befolyt összeggel elsősorban a sérült, vagy beteg kutyák állatorvosi költségeit szeretnék finanszírozni, de az új menhelyük területén folyó munkálatokhoz is elkél az anyagi segítség. A TerraCycle gyűjtőprogramja a verseny véget értével sem zárul le, továbbra is várják a regisztrációkat és az ingyenesen beküldhető csomagolásokat.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!