SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | Az elfogyasztott hal fele importból származik


MTI: Az elfogyasztott hal fele importból származik
2013-12-19 14:36 | MTI



Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos,

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

Az európai tengeri országokban az egy főre jutó halfogyasztás jóval magasabb, eléri a 20 kilogrammot is. Az alacsony magyar fogyasztás fele-kétharmada a karácsonyi szezonra tehető, a lakosság 10 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem fogyaszt halat - tette hozzá az államtitkár.

A természetes vizek mellett található 25 ezer hektárnyi halastavakban ellenőrzött körülmények között nevelik a halakat, így nem fordulhat elő szennyeződés. A fagyasztott tengeri halak ugyanakkor tartalmazhatnak nehézfémeket, ráadásul az árnál azt is figyelembe kell venni, hogy a csomag fele víz - mondta.

Ennek ellenére - mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatásából kiderült - a lakosság 52,9 százaléka a fagyasztott halat részesíti előnyben. A megkérdezettek 39 százaléka fogyaszt csak friss halat rendszeresen - ismertette az adatokat Kardeván Endre.

Az államtitkár hozzátette: a megfelelő filézési technológiával a halhúsból olyan terméket lehet előállítani, amelyet a 3 éven felüli gyermekek is fogyaszthatnak, így a hazai hal megjelenhet a gyermekétkeztetésben is.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!