SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | E-biznisz | Párbeszéd indult a NAV és a hazai webáruházak képviselői között


Árukereső: Párbeszéd indult a NAV és a hazai webáruházak képviselői között
Országos | 2013-05-21 13:50 | Árukereső



Az Árukereső.hu által május 16-án megrendezett félnapos interaktív workshopon közel 30
webáruház összesen 40 képviselője vett részt.


A nagy érdeklődést kiváltó eseményen a résztvevők között egyaránt képviselték magukat a kisebb online boltok valamint az e-kereskedelmi piac legnagyobb szereplői, mint az Extreme Digital, a Media Markt vagy a Mall.hu is.

A rendezvény középpontjában a hazai online kiskereskedőknek leginkább fejfájást okozó
probléma, a határon túli webáruházak Magyarországon történő értékesítéséből fakadó
versenyhátrány volt. A jelenlévők kérdéseire közvetlenül a Nemzeti Adó-és Vámhivatal
adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia válaszolt. A szóvivő szerint az adóhatóság minden, a jelenleg rendelkezésére álló eszközzel vizsgálja az évi 35 ezer euró feletti forgalommal rendelkező e-kereskedelmi cégek adózását, valamint számla- és nyugtaadási gyakorlatát.

Ezeknek a cégeknek ugyanis már a magyar jogszabályok szerint kell adózniuk, beleértve az áfát is. A szóvivő kiemelte, hogy nincs könnyű dolguk a vizsgálatok során, hiszen ahhoz, hogy a jelenleginél hatékonyabban tudjanak fellépni az adózást elkerülő cégekkel szemben, néhány fontos jogszabálybeli változtatásra lenne szükség. Az adózási kérdések az Európai Unióban csak részlegesen harmonizáltak, ugyanakkor a tagállami adórendszerek bizonyos szintű összehangolása elengedhetetlen az Unió egységes e-kereskedelmi piacának zavartalan működéséhez. Ez az igény hívta életre az Uniós adóhatóság létrehozásának kérdését, melynek felállására jelenleg még nincs várható időpont. "Rövidtávon átmeneti megoldást jelenthet az adóvisszaélések bejelentése, amelyet bárki névtelenül megtehet a Nemzeti Adóhatóság weboldalán keresztül a Kapcsolatok/Közérdekű bejelentés menüpont alatt" - hívta fel a jelenlévők figyelmét Linczmayer Szilvia.

Mivel ez nem jelent általános és átfogó védelmet a hazai online boltok számára, így a beszélgetés alkalmával már korábban említett jogszabályi módosításokra helyeződött a hangsúly: "A NAV nyitott lenne a hazai e-kereskedők érdek-képviseleti szervével való összefogásra a jogszabályi módosítások elérésének érdekében" - jelentette ki a szóvivő. Palocsay-Zubor Géza, az Árukereső.hu operatív igazgatója szerint erre van lehetőség: "Egy olyan problémáról van szó, amely mérettől függetlenül hatással van minden, Magyarországon tisztességesen adózó webáruház működésére A Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Nemzeti Adó és Vámhivatallal történő párbeszédhez elengedhetetlen lesz a hazai e-kereskedelmi piac egységes fellépése. Az Árukereső.hu, mint SzEk.org tag javasolni fogja a szervezet elnökének, hogy álljon élére ennek az ügynek és akár egy dedikált munkacsoport létrehozásával segítse olyan jogszabályok megszületését, melyek védhetik az itthon
adózó kereskedőket".

Az adózási témakört követően az e-kereskedelemi piac jelenéről és jövőjéről Madar Norbert, az eNET tanácsadója beszélt. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályainak 2014 nyarától hatályos változásairól Dr. Morvay György ügyvéd, az Országos Fogyasztóvédelmi
Egyesület elnöke, a Pest Megyei Békéltető Testület elnökhelyettese tájékoztatta a
hallgatóságot. Az online fizetési trendeket, veszélyeket és lehetőségeket a PayU Magyarország képviselője, Zátonyi János mutatta be, majd végül a minőségi kifogás nélkül visszavitt termékek okozta anyagi károk elleni védekezésről az AEGONdirekt.hu vezérigazgatója, Marosvölgyi Péter vezetett interaktív beszélgetést.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!