SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Ingatlan | Visszaesett az építési telkek iránti kereslet


MTI: Visszaesett az építési telkek iránti kereslet
Országos | 2012-11-29 |



Miután a saját célra lakást építők száma az utóbbi három évben országosan a felére esett vissza, ugyan ilyen arányban csökkent az építési telket vásárlók száma is.

Az ország egyes területei között lényeges a különbség - állapította meg az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat, az MTI-hez eljuttatott, saját adatain alapuló elemzésében.

A saját célra épített családi házaknál 2004-ben volt a csúcs országosan. Akkor Kelet-Magyarországon 9 ezer ház épült, tavaly mindössze 2 ezer. Nyugat-Magyarországon 8 ezerről csökkent 2 ezerre, míg Budapesten 2 ezerről a felére esett ebben az időszakban az új családi házak száma.

A telkek iránt hasonló arányban csökkent a kereslet. A keleti és nyugati országrészben a 2 és 9 millió forint között kínált telkek a legkedveltebbek, de nyugaton van kereslet a drágább, 15-20 milliós értékűek iránt is. Budapesten a legtöbb kereső a 13-22 millió közötti telkekről érdeklődött 2012 első három negyedévében az OC-nál.

Pest megyében a 10-15 millió közötti áron kínált telkek voltak a legkeresettebbek. A főváros agglomerációjában - bár érdeklődés mutatkozik a 2 és 5 millió forint között kínált telkek iránt is - a kereslet jórészt a 10 és 15 millió közöttiekre koncentrálódik. Ebben az értéktartományban 600 és 1200 négyzetméter között kínálnak telkeket, a legtöbb érdeklődő a 700-800 négyzetméteresekre jelentkezett. A telek árától függetlenül is ez a mérettartomány volt a legkeresettebb. Az OC ebben a mérettartományban nagyon sok érdeklődést regisztrált a 6 millió körüli vételártól kezdve egészen a 25 millióig.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!