|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Konzultáció sorozat az egyetemek vezetőivel
RENDEZVÉNY
![]()
ESZA Nonprofit Kft.: Konzultáció sorozat az egyetemek vezetőivel
Országos | 2012-11-12 | ESZA Nonprofit Kft.
2012 tavaszán a budapesti egyetemeket, most ősszel pedig a nagy vidéki egyetemeket látogatja végig az NFÜ Humán Erőforrás Operatív Program Irányító Hatósága (HEP IH), valamint az ESZA Nonprofit Kft. vezetői, munkatársai. Az egyeztetések során megtárgyalják a kifizetési kérelmek benyújtását, az esetleges késedelmek okait, a hiánypótlás felgyorsítását, a vállalt határidőket veszélyeztető problémákat illetve az összes egyéb felmerülő kérdést. A többoldalú megbeszélésnek köszönhetően a kedvezményezettek hamarabb jutnak a projektjeikhez szükséges uniós forrásokhoz, egyúttal az ESZA Nonprofit Kft., - mint közreműködő szerv - is hatékonyabban tudja teljesíteni feladatát. Bene Dániel az ESZA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy "Olyan a mi helyzetünk, mint az orvos és páciens viszonya. Mi gyógyítunk, a beteg pedig tudja, hogy néhány kezelés ugyan fájdalmas, de ugyanakkor az egészsége miatt szüksége van rá." Dr. Palicz Tamás, HEP IH Főigazgató pedig azt hangsúlyozta, hogy a fő felelősség az intézményrendszeré, de a végrehajtáshoz a kedvezményezettek is kellenek, hogy a projekt klasszikus megfogalmazása szerint, "meghatározott eredményt érjenek el, meghatározott költségen és meghatározott időre". Ennek végrehajtásában nyújt segítséget a konzultáció, ahol végignézik az egyes projekteket, megbeszélik a kérdéses pontokat, és ezek megoldását közösen határozzák meg. Az őszi sorozat eddig sikeresen zárult, melyben a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Göllesz Viktor Iskola vett részt. A konzultáció további állomásai a Széchenyi István Egyetem Győrben, a Veszprémi Egyetem, a Kaposvári Egyetem, és végül a Nyugat-Magyarországi Egyetem lesz Sopronban. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
fémipar | menstruáció | Rhoda Scott | fenntartható önkormányzat | tudás | Virsli | étterem | társ | kutyák | Magyar Vöröskereszt | lemezhajlítás | álláskeresés | Játék | CV | pezsgő | Auchan | karácsony | Varnus Xaver | Iskolaszer | táp | K&H | Okostelefon | macskák | telefontok
![]() |
PARTNEREINK
|