SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Ma már 4-5 százalékért is váltanak a cégek


ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.: Ma már 4-5 százalékért is váltanak a cégek
Országos | 2012-10-18 | Babel Communications



Egy jó váltással akár 8-10 százalékot is faraghatnak áramkiadásaikon a KKV-k - Egyre több vállalkozás már ennek a feléért is belevág a folyamatba.

Némi utánajárással akár 8-10 százalékkal is csökkenthetik az áramkiadásaikat a kis- és közepes vállalkozások. Ehhez nem kell mást tenniük, csak megversenyeztetni a kereskedőket. Az energiaárak szorításában egyre több hazai KKV él versenyképességük növelésének ezen eszközével, sokuk már a 4-5 százalékos spórolás kedvéért is belevág a folyamatba. A siker érdekében azonban figyelni kell a részletekre - hívja fel a figyelmet Kis Gergely, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. kereskedelmi igazgatója.

Habár éves áramszámláján milliós megtakarítást csak kevés vállalkozás tud elérni, 100-150 ezer forintot még egy évi 80-100 ezer kilowattóra áramot fogyasztó KKV is foghat villamosenergia-kiadásain. Az egyéb költségek növekedése, a minden szektorban fokozódó versenyhelyzet már ekkora összegért is megmozgatja a cégeket. "Öt, de akár még két éve is, sok vállalkozás legyintett évi 100 ezer forint megspórolására. Idén viszont már egy ekkora megtakarítás is elég vonzó a vállalkozásoknak, hogy felvállalják a némi extra munkával járó szolgáltatóváltást" - ismerteti az elmúlt évek trendfordulását az ALTEO kereskedelmi igazgatója. Kis Gergely szerint ez a tendencia a villamos energia árának várható növekedésével a jövőben erősödni fog.

A nagyfogyasztók már 2003 óta a szabadpiacon kénytelenek beszerezni a felhasznált áramot, a kisebb fogyasztással bíró cégeket viszont alig pár éve kötelezi erre a szabályozás. A kereskedelmi igazgató szerint azonban igazán nagy pezsgést csak az elmúlt évek hoztak a KKV-k piacán. A többek között erre fogyasztói rétegre is fókuszáló, feltörekvő energetikai vállalat tapasztalatai szerint a verseny egyre élesebb a kereskedéssel foglalkozó cégek között is, hiszen mindenki az ügyfélállomány megőrzését és lehetőség szerinti bővítését célozza üzleti terveiben.

Ez viszont remek lehetőséget teremt a kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy akár 8-10 százalékkal alacsonyabb árakra szerződjenek 2013-ra. Kis Gergely szerint azonban, mint minden más beszerzés esetében, itt is van 5 aranyszabály, amelyeket érdemes betartani a váltás során.

Az ALTEO energiakereskedelmei tapasztalatai szerint a kis és közepes vállalkozások köre jelentős potenciált rejt a kereskedőcégek számára. "Becslésünk szerint idén már 15-17 ezerre tehető a váltást tervező cégek száma. Ez már akkora fogyasztói tömeg, hogy érdemes foglalkozniuk vele az áramkereskedő cégeknek" - mutat rá Kis Gergely. Az igények növekedését jól szemlélteti, hogy tavaly alig 8-10 ezer cég váltotta le szolgáltatóját, módosította szerződését - teszi hozzá a kereskedelmi igazgató.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!