SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | A CEZ első negyedéve: 16 százalékkal csökkent a profit


MTI: A CEZ első negyedéve: 16 százalékkal csökkent a profit
Külföld | 2012-05-10 | MTI



A cseh CEZ villamosművek csütörtökön 14,41 milliárd koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 17,235 milliárdnál.

A visszaesést főleg az albániai áramdíj-korlátozásnak és a valutaárfolyamoknak tulajdonították a beszámolóban, és egész évre a tavalyinál kissé több, legalább 41 milliárd koronás profitot jósoltak maguknak.

A bevétel 60,79 milliárd koronára nőtt a tavalyi első negyedévi 56,805 milliárdhoz képest. Ezen belül kissé csökkent az áramértékesítés bevétele, viszont jelentősen több származott gáz, szén és távhő eladásából: 8,62 milliárd korona az egy évvel korábbi 5,68 milliárd helyett.

A társaság Magyarországon 2007 óta a Mol stratégiai partnere. A közös erőműépítésekre szóló stratégiai együttműködés keretében a CEZ 7 százaléknyi "A" sorozatú Mol törzsrészvényt vásárolt a Mol-tól, részvényenként 30 ezer forintért, 15,8 milliárd koronás költséggel. Jelenleg a Cez részesedése 7,3 százalékos a Mol-ban.

Tavaly október végén a MOL jelentős lépést tett a magyar és a térségi árampiacra való belépésért azzal, hogy a CEZ-zel megkezdte a százhalombattai kombinált ciklusú gázturbinás hőerőmű (CCGT) beruházás előzetes munkálatait.

Csehországon és Magyarországon kívül a CEZ-nek Hollandiában, Németországban, Szlovákiában, Albániában, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Boszniában, Szerbiában és Törökországban vannak érdekeltségei.

A CEZ nagy munkában van odahaza, Csehországban: a Temelíni Atomerőmű kibővítése - a 3. és a 4. energiablokk felépítése - után több mint 50 százalékra emelkedik az atomenergia részesedése a cseh áramtermelésben. Az erőmű tulajdonosa, a CEZ július 2-ig megkapja a bővítésre pályázó cégek konkrét ajánlatait. A pályázat győztesét a jövő évben jelenti ki a CEZ. Az előkészületi munkák és engedélyezések már folyamatban vannak, Temelín bővítése elvileg 2016-ban elkezdődhet, és 2025-re fejeződhet be, 200-300 milliárd koronás beruházással.

Tavaly a CEZ adózott eredménye 13 százalékkal 40,8 milliárd koronára csökkent. Előzőleg, 2010-ben 9,1 százalékkal esett vissza a profitja a 2009-es, 51,86 milliárdos rekordról. Az iparág számára már többnyire válságos 2009-es évet a CEZ számára még enyhítette, hogy 2008-ban erőltetni kezdte a határidős árameladást, de utána már a CEZ sem vonhatta ki magát az ágazatra jellemző lassulásból.

A bevétele tavaly 6 százalékkal 209,8 milliárd koronára nőtt, miután 2010-ben 1,3 százalékkal gyarapodott.

A CEZ tavaly 63,3 terawattóra áramot termelt Csehországban, ugyanannyit, mint az előző évben, miközben a kereslet növekedése 0,3 százalékra lassult a 2010-es 1,8 százalékról. Külföldön 5,9 terawattóra áramit termelt, 14 százalékkal többet, mint 2010-ben.

A CEZ 70 százaléka a cseh államé. A tavalyról szóló éves jelentésben kiemelték, hogy a CEZ 43 milliárd korona osztalékot és adót fizetett a költségvetésnek, 2 milliárddal többet, mint 2010-ben.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!