SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Félmillió forint gyűlt össze a Bátor Tábor gyermekei számára


Europark: Félmillió forint gyűlt össze a Bátor Tábor gyermekei számára
Budapest | 2011-06-01 | Europark



Véget ért az Europark adománygyűjtő akciója.

Az Europark Bevásárlóközpont adománygyűjtő akciója befejező aktusára május 29-én, vasárnap, az Europark Lurkókuckó gyerekprogramjai között került sor: Schönhauer Andrea, az Europark centermanagere 500 000 forint értékű Europark Ajándékutalványt adott át Molnár Attilának, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezetőjének.

Adj egy okot a mosolyra! - ezzel a szlogennel indította útjára idei adománygyűjtő akcióját a kispesti Europark Bevásárlóközpont. Az április 14-től másfél hónapon át tartó jótékonysági program keretében a Bátor Tábor Alapítvány számára gyűjtötték a felajánlásokat.

Az alapítvány daganatos és krónikusan beteg gyerekeket táboroztat, az ott átélhető közös élményekkel segítve gyógyulásukat. Az Europarkban már hagyománynak számít a karitatív programok indítása, illetve az azokban való részvétel, s mivel a Bátor Tábor Alapítvány programjában megfogalmazottak igen közel állnak az általunk képviselt értékekhez, természetes volt, hogy a bevásárlóközpont is szeretett volna hozzájárulni a beteg gyerekek gyógyító élményeihez.

"A gyűjtés ideje alatt két alkalommal is lehetőségük volt a vásárlóknak az alapítvány önkénteseivel való személyes találkozásra. Örömmel láttuk, hogy a kézműves programokkal és közös játékkal eltöltött napokon milyen sokan jöttek el, hogy közelebbről is megismerkedjenek a tábor életével." - nyilatkozta Molnár Attila a Bátor Tábor ügyvezetője.

"Az Europark akciója végéhez érve pedig nyugodtan kijelenthetjük: mindenkinek lehetett oka a mosolyra, hiszen az összefogásnak köszönhetően nem kevesebb, mint összesen félmillió forint összegű adomány gyűlt össze! - jelentette ki Schönhauer Andrea centermanager az adományátadás után.

Jótékony kezdeményezést természetesen az Europarkban jelenlévő üzletek és partnerek is segítették. A felajánlásokért külön köszönet illeti a Deichmann, a Drogerie Markt, a Hervis, a JóAsszony Gyorsétterem, az MK Leder, a Saturn, a Takko Fashion és az Újvilág Ékszer-Óra cégeket, képviselőiket és munkatársait!

Akciónkat az Europark hivatalos Facebook oldalának rajongói is segíthették. A közösségi oldalon "Egy napocska a mosolyért" mottóval meghirdetett rajzversenyt Szabó Kitti nyerte. Az ő jutalma egy 5000 forint értékű GEOMAG Kids Color játékcsomag a Játéksziget jóvoltából!







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!