ESETTANULMÁNYOK | Négy jóslat az e-kereskedelemről 2016-ra
Négy jóslat az e-kereskedelemről 2016-ra
2016-01-27 12:05:00



Forrás: www.freepik.com
Kevésbé lesznek unalmasak a webáruházak.

Tavaly is nagyot nőtt az e-kereskedelmi szektor, amely összesen 350 milliárd dollár forgalmat ért el - adta hírül az internet RETAILER. Szintén növekedett az online promóciók alaptempója. Néhány éve a vállalatok évszakonként 3-4 kampánnyal, havonta pedig néhány promócióval jöttek ki. A portál szerint viszont mostanság a kereskedők egyre inkább úgy viselkednek, mint a médiavállalatok. Tavaly sok cég heti szinten állt elő új promóciós kampányokkal, sőt volt, aki naponta. A verseny az árak és a kiszállítási idő terén is élesedett, de ez a két faktor a jövőben veszít a jelentőségéből.

Az e-kereskedelem alapja egyre kevésbé lesz a tranzakció, hanem az élmény - írja a portál. A tranzakcióalapú kereskedelemben az árakon és a hatékonyságon van a hangsúly. Az élmény alapú megközelítés lényege viszont az, hogy a kereskedő igyekezzen átérezni az utat, ami a fogyasztót a termékhez vezeti, valamint az, hogy érzelmi kapcsolatot építsen ki a két fél között.

A fentiek alapján az IR az alábbi 4 faktorral számol az idei évre.

Leáldozik az egyarcú weboldalaknak
A webáruházak nagy része nagyjából ugyanúgy néz ki, lényegében promóciós bannerek mozaikja. Ez persze jól jön a kizáróllag árakat néző fogyasztóknak és azoknak, akik pontosan tudják, hogy mit keresnek, de kevésbé értékes a fogyasztóval való kapcsolatépítés szempontjából. Ez pedig változásra sarkallhatja az új filozófiát egyre inkább magukévá tevő kereskedőket.

A kereskedők és a marketingesek hatékonyabban fognak együttműködni:
A kereskedőknek, a merchandise-osoknak és az e-kereskedelmi menedzserekkel szorosabban kell együttműködniük, hogy új vásárlókat szerezzenek, és hogy megtartsák a meglevőket. A kereskedelem, a közösségi marketing és az ügyfélszolgálati teendők ugyanis egyre inkább egybeforrnak. Ezt pedig akkor lehet hatékonyan kezelni, ha a marketingesek és a kereskedők megosztják egymással tapasztalataikat, és integrálják egymás tudását.

Globalizálódás: centralizáció vagy lokalizáció?
A globális kereskedelem, kommunikációs és közösség korában élünk. Vége már azoknak az időknek, amikor a márkák egy vagy két nemzetközi honlapot üzemeltettek, ma már a globális e-kereskedelmi és marketing lábnyom a norma. A globális növekedés közben viszont sok márka elveszíti a megfelelő egyensúlyt a lokalizáció és a centralizáció között. Fontos, hogy a márka alap üzenete maradjon a középpontba mindenhol, de közben minden régióban meg kell találni az adott piac kulcsát.

Még közelebb kerül egymáshoz az online és az offline kereskedelem:
Az online vásárlás és a bolti élmény sokak szemében két teljesen eltérő dolog. A webes vásárlás a hatékonyságról és a kényelemről szól. A bolti élmény viszont az emberközi kapcsolatokról, a közvetlenségről és a "saját szemmel" való tájékozódásról. A többcsatornás megoldások terjedése viszont folyamatosan mossa el a két vásárlási mód közötti különbségeket. A bolti vásárlók megnézhetik azokat a termékeket is, amik nincsenek éppen jelen az adott üzletben, és digitális asszisztenst is kérhetnek, sőt most már a telefonjukkal is fizethetnek. Az online vásárlók kérhetnek valódi segítőt, kommunikálhatnak a vállalattal a közösségi csatornákon, és akár a rendelés napján megkaphatják a megvásárolt árut.