SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Száz új munkahelyet teremt az Edelmann 3,15 milliárd forintos beruházá...


MTI: Száz új munkahelyet teremt az Edelmann 3,15 milliárd forintos beruházása
2017-11-09 19:35 |



A német Edelmann magyarországi leányvállalata, az Edelmann Hungary Packaging Zrt. 3,15 milliárd forint beruházással bővíti zalaegerszegi csomagolóanyag-gyártó üzemének kapacitását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, a 100 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 786,9 millió forint támogatást ad.

Új gépeket, a többi között nyomda- és ragasztógépet állítanak termelésbe, a fejlesztésnek köszönhetően a vállalat bővíteni tudja termékpalettáját - ismertette Czirkl György, a magyar leánycég ügyvezető igazgatója.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az Edelmann 2010 végén vásárolta meg a zalai nyomdát, abból nőtt ki az a csomagolóanyagipari gyár, amely ma már a csoport 16 globális gyárának egyike, a mostani beruházás nyomán pedig a vállalatcsoport második legjelentősebb gyárává lép elő. A zalaegerszegi gyárban többek között a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, a higiéniai szegmensben piacvezető vállalatok számára gyártanak kartondobozokat. A vállalat árbevétele az idén október végére meghaladta a tavalyi egész évit, a Zalaegerszegen előállított termékek több mint 30 százalékát exportálják, ami mutatja a gyár nemzetközi versenyképességét - ismertette Szijjártó Péter.

A kormány a regionális támogatásintenzitás maximumában, 25 százalékban állapította meg a támogatást, mert a délnyugati térség fejlesztése a magyar gazdaság stratégiai fókuszában áll. Az Edelmann zalaegerszegi beruházása teljes mértékben egybevág a magyar gazdasági stratégiával, amely szerint a megteremtett munkahelyek számánál most már fontosabb a munkahelyek hozzáadott értéke. Olyan nagy értékű modern gépek érkeznek a gyárba, amelyekkel a vállalat teljesítménye jelentősen nőni fog, és a technológiai színvonal is jelentősen javul - mondta a miniszter.

Kitért arra is, hogy Magyarországon több mint 6000 német vállalat működik, amelyek több mint 300 ezer embernek adnak munkát. A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából jó hír, hogy az itt működő német vállalatok bíznak Magyarországban. A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint ugyanis a válaszadók több mint kétharmada tekinti jónak az itteni üzleti működési környezetet, ami 2005 óta a legmagasabb arány. A válaszadók 56 százaléka jelezte, hogy növelni szeretné beruházásait, 61 százalékuk pedig, hogy emelné a létszámot - idézte fel a miniszter.

Elmondta, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnere Németország. A magyar külkereskedelem 22 százaléka Németországgal zajlik, a német-magyar kereskedelmi forgalom a tavalyi rekordforgalom után idén az első nyolc hónapban is 9 százalékkal nőtt. Mindez nagyon jó alapul szolgál arra, hogy a teljes magyar export év végére elérje a 100 milliárd eurót - fűzte hozzá. A miniszter szerint a bejelentett beruházás közel visz ahhoz is, hogy a tavalyi 71 külföldi beruházás után ezen a téren is újabb rekordot érjen el idén az ország. A német vállalatok ebben nagy szerepet játszanak, a Magyarországon jelen lévő külföldi működőtőke állomány 28 százaléka Németországból származik - jelezte Szijjártó Péter. Hozzátette, jelenleg is 24 olyan beruházásról tárgyalnak, amelynek a végén német tulajdonosok állnak.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a tájékoztatón elmondta, hogy Zalaegerszegen három év alatt 3100 munkahely létesült. Míg hét évvel ezelőtt 12,7 százalék volt a városban a munkanélküliségi ráta, most 2,7 százalék. Ezren keresnek jelenleg munkát, míg a kínált munkahelyek száma 1500.

A képviselő beszámolt arról is, hogy a város 18 pontos programcsomagot fogadott el, ennek keretében 2018-ban mintegy 600 millió forintért munkásszállásokat építenek, kedvezményes telkeket bocsátanak rendelkezésre, kamattámogatást nyújtanak. Erre azért is szükség van, mert elkezdődött a 42 milliárd forintos elektromos és autonóm autók tesztelésére alkalmas tesztpálya építése. Az első ütemét a tervek szerint jövő tavasszal adják át, már három gumigyártó jelezte, hogy szeretne ott tesztelni. A szomszédos 200 hektáron 20-30 cég szeretne letelepedni, ha így lesz, a város mintegy 4 milliárd forintos helyi iparűzési adó bevétele jelentősen emelkedni fog. Vigh László a közlekedési fejlesztések közül kiemelte a Zalaegerszeget az autópályával összekötő 2x2 sávos, 176 milliárd forintos beruházási költségű autóút megépítését is.





TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!