SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | 40 millió liter öblítőt locsolunk ruháinkra egy évben


Nielsen: 40 millió liter öblítőt locsolunk ruháinkra egy évben
2017-10-31 08:25 |



Az adatokból kiderül, hogy a mosószerek közül a folyékony gél és a por állagú mosószerekből fogy a legtöbb: az előbbiből több mint 33 millió liter, míg a hagyományos mosóporból pedig közel húszmillió kilónyi fogyott

A por alapú mosószerek népszerűsége jellemzően csökken. Ugyanakkor nagyon jönnek föl a mosókapszulák: ezek piaca értékben meghaladja a hétmilliárd forintot, ez 8 százalékos növekedés az előző évi azonos időszakhoz képest. A magyarok nyitottak az innovációra, ha a mosásról van szó: az újdonságnak számító mosókendők piaca mennyiségben 32 százalékkal nőtt. A sajátmárkás mosószerekből kevesebb fogyott a tizenkéthavi összevetésben, a teljes kategória mintegy 8 százaléka az övék.

A mosógépbe kukkantva megtudhatjuk azt is, hogy a színes ruhákra specializálódott mosószer a nagy favorit, az értékesítések valamivel több mint felét a színekre áldozzuk. Ugyanakkor a kimondottan fehér vagy fekete mosásokra kifejlesztett termékek iránt is mind nagyobb a kereslet: a magyar fogyasztók tudatosan mosnak.

Szeretjük az illatos ruhákat: a vizsgált időszakban mennyiségben hét százalékkal többet, közel negyvenmillió liter öblítőt locsoltunk ruháinkra, ez értékben hat százalékos növekedés. Jellemzően a közepes, 1 és 2 liter közötti kiszerelésekre voksolunk. Az öblítők esetében is a márkákat preferáljuk, hiszen a teljes kategóriából mindössze hat százalékot visznek el a sajátmárkás termékek.

"A mosószer régóta vezeti a háztartási vegyi áruk &187;slágerlistáját&171;, az öblítő pedig gyakran dobogós" - mondta Rhorer Dávid, a a Nielsen vegyi áruért felelős ügyfélkapcsolati vezetője. "Azt tapasztaljuk, hogy a magyarokat kifejezetten érdeklik az újdonságok, fogékonyak a különféle innovációkra, így a színfogó kendőkre és mosókendőkre is."

A színfogó kendők iránt egyre nagyobb a kereslet: mennyiségben egyötödével (22%) többet vásároltak belőle a hazai kiskereskedelemben, és értékben is kétszámjegyű növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe.

Ugyanakkor szívesen teszünk be mást is a dobba: a különféle mosószeradalékok forgalma mennyiségben közel negyedével nőtt. Ezek közül a legnépszerűbbek a folyékony és a tablettás adalékok. Mosás után is szeretjük megtartani a jó illatot: az illatpárnák több mint 100 milliós piaca nyolc százalékos mennyiségi növekedést mutat tizenkéthavi összevetésben, a megelőző hasonló időszakhoz képest.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




UniCredit | ingatlan | Tesco | Mol | Sziget | Scania | ALDI | GDN | Getronics | BMW | IKEA | Mapei | FIFA | MasterCard | Telekom | GVH | Huawei | Oracle | Coca-Cola | Kaspersky Lab | E.ON | Lidl | EFOTT | MÁV