SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | A turisztikai ágazatban is központ akar lenni Debrecen


MTI: A turisztikai ágazatban is központ akar lenni Debrecen
2017-04-20 10:16 |



A turisztikai ágazatban is a keleti régió központja akar lenni Debrecen - mondta a 27. debreceni utazási vásár megnyitóján a város alpolgármestere.

Széles Diána hozzátette: ebben az évben számos olyan turisztikai beruházást valósítanak meg, illetve kezdenek el, amelyek vonzóbbá teszik a várost. Az MTI érdeklődésére ismertette: a bontási munkálatokkal elkezdődik az új nagyerdei strandfürdő és a főpályaudvar építése. Több kerékpárút is épül majd, valamint az állatkert fejlesztéséhez is hozzákezdenek.

Debrecenben tavaly 387 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták, ami az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos emelkedés - mondta. Kiugróan magas, 26 százalékos volt a növekedés a külföldi vendégéjszakák számában: a más országokból érkezett turisták 132 ezer vendégéjszakát töltöttek el Debrecenben.

A nemzetközi repülőtér forgalma is folyamatosan emelkedik: 2016-ban 285 ezer utas használta a repteret, ami 65 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az alpolgármester elmondta azt is: jól haladnak az előkészületek annak érdekében, hogy Debrecen kiemelt turisztikai régió legyen, és amennyiben a terveket a kormány jóváhagyja, újabb források nyílhatnak majd meg a térség turizmusának fejlesztésére. A vasárnapig tartó debreceni utazási vásáron több mint 90 kiállító - utazási irodák, wellness központok - mutatják be kínálatukat. Az idei esemény díszvendége Tunézia.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!