SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Egyéb | Bezár a Remy mezőkövesdi gyára


MTI: Bezár a Remy mezőkövesdi gyára
Észak-Magyarország | 2012-07-20 | MTI



Egyelőre nem jelentett be csoportos létszámleépítést az amerikai érdekeltségű Remy konszern mezőkövesdi gyára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal munkaügyi központjának, holott a cég csütörtökön azt közölte dolgozóival, hogy bezárja üzemét.

Az autóiparnak indítómotorokat és generátorokat gyártó Remy Automotive Hungary Kft. - amely az egyesült államokbeli Remy International Incorporation vállalata - menedzsmentje csütörtökön tudatta alkalmazottaival, hogy elsősorban a gyártási költségek csökkentése miatt az év végén befejezi termelését, a gyártást Mexikóba, Kínába és Dél-Koreába telepítik át.

A munkások többségét - több mint kétszáz embert - elbocsátják, félszázan azonban tovább dolgozhatnak a konszern miskolci gyárában.

A járműipar egyik vezető indítómotor- és generátorgyártó cégének számító mezőkövesdi társaságot a német Robert Bosch még 1928-ban kereskedelmi, vevőszolgálati és javítóműhelyként alapította, a gyár háborús jóvátételként a Szovjetunió tulajdonába került 1945-ben, majd 1952-ben immár magyar tulajdonként Autovill néven jelent meg a piacon. Az amerikai Delco 1995-ben vásárolta meg, és akkor kezdték meg az indítómotorok gyártását.

Guti Árpád, a Vasas Szakszervezet helyi vezetője egy hírportálnak elmondta, hogy a Remy felkért egy tanácsadó céget, amely segít az elbocsátandók elhelyezkedésében, de szerinte a többség - főleg, akik a gyártószalag mellett dolgoztak - nehezen fog munkát találni. Azt is elmondta, hogy a gyárbezárás közvetve érinti a beszállítókat is, hiszen minden bizonnyal nem tudnak majd a mexikói, dél-koreai, kínai Remy-egységekbe szállítani. Becslése szerint a beszállítóknál további 100-150 ember állása kerülhet veszélybe.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Tv  |  Rádió  |  Internet  |  Sajtó  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  English  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Indoor/instore  |  Outdoor  |  Pályázat  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!