SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | A tánc fesztiválja - Kortárs táncművészeti seregszemle Veszprémben


MTI: A tánc fesztiválja - Kortárs táncművészeti seregszemle Veszprémben
Közép-Dunántúl | 2012-05-01 | MTI



Öt nap alatt tizenkét együttes, köztük egy határon túli társulat produkcióit láthatja a közönség A tánc fesztiválján május 22. és 26. között Veszprémben.

A tizenötödik alkalommal megrendezett kortárs táncművészeti seregszemlét beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Vándorfi László, a szervező Pannon Várszínház igazgatója a fesztivál kezdeteit felidézve elmondta, viszonylag könnyű volt annak idején Veszprémben táncfesztivált rendezni, mivel a városban táncműhely működött.

Az igazgató beszélt a fesztivál megrendezésével kapcsolatos anyagi nehézségekről is, és kiemelte, hogy az önkormányzat támogatását mindig élvezhették. Megjegyezte: a jubileumi fesztiválon újra méltó helyeken - a Petőfi Színházban, a Városi Művelődési Központban és a Dubniczay-palotában - tarthatják meg az előadásokat.

A programot Krámer György koreográfus, a fesztivál művészeti igazgatója ismertette. Mint rámutatott, az összeállításnál sok szempontot kellett figyelembe venni, így például azt, hogy a veszprémi játszóhelyeken milyen produkciók férnek el, és azt is, hogy mennyibe kerül az egyes együttesek fellépése. Örömét fejezte ki, hogy minden nehézség ellenére idén is Veszprémben rendezik meg a fesztivált, felmerült ugyanis, Miskolcra vigyék az anyagi gondokkal küszködő seregszemlét.
A jubileumi fesztivál május 22-én délután a helyi táncegyüttesek belvárosi felvonulásával kezdődik, majd táncbemutatókkal folytatódik a Petőfi Színház előtt.

A seregszemle nyitó előadása a Bozsik Yvette Társulat Az ezeregyéjszaka virágai című, felnőtteknek szóló előadása lesz a Petőfi Színházban. A Városi Művelődési Központban a Duda Éva Társulat Faun című produkcióját, a Dubniczay-palotában pedig a Pannon Várszínház - versenyen kívüli - új táncszínházi, összművészeti előadását, a Ladányi Andrea által rendezett és koreografált Psyché Night című darabot láthatja a közönség a fesztivál első napján.

A versenyprogramban szerepel még Fehér Ferenc Brothers, a Közép-Európa Táncház ArtTeRrOr, a Mándy Ildikó Társulat Ő és Ő, a Duna Művészegyüttes A tizedik vőlegény, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Arany-légy, a Forte Társulat Ruben Brant, a PR-Evolution Dance Company ...és fehér... című darabja, valamint Ladányi Andrea előadása.

A verseny május 26-án a Városi Művelődési Központban a Bloom! társulat City című előadásával zárul. A zsűri - Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Szakály György Kossuth-díjas táncművész és Kutszegi Csaba szakíró - fél kilenckor hirdet eredményt.
A hagyományokhoz híven a táncfesztivált fotókiállítás kíséri a művelődési ház előcsarnokában.

Vándorfi László tájékoztatása szerint a jegyárak nem változnak az elmúlt évekhez képest. A fesztivál 19 milliós költségvetéséből jelenleg 7 millió forint áll rendelkezésre, a többit pályázati forrásból és szponzorok segítségével teremtik elő - tette hozzá.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Tv  |  Rádió  |  Internet  |  Sajtó  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Indoor/instore  |  Outdoor  |  Pályázat  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!