SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Alapvető szabadalmak ügyében a Microsoft is támogatja az Apple-t


HENT: Alapvető szabadalmak ügyében a Microsoft is támogatja az Apple-t
Külföld | 2012-02-13 | HENT



Alapvetőnek tartott mobiltechnológiai szabadalmak használatának harmonizálását kérte az Apple az Európai Távközlési Szabványügyi Intézettől (ETSI).

A Microsoft vállalná, hogy nem blokkoltatja riválisai termékeit, ha azok esetében széleskörűen használt szabadalmak megsértésének gyanúja merült fel.

A napokban került nyilvánosságra az a dokumentum, amelyben az Apple az Európai Távközlési Szabványügyi Intézettől (ETSI) az alapvetőnek tartott technológiai szabadalmak felhasználásának harmonizációját kéri. A széles körben használt, szabadalom által védett megoldások - például a 3G vagy a zenelejátszás - használata ügyében számos rivális technológiát fejlesztő cég pereskedik egymással, amelynek hátterében többek között az az ok áll, hogy egységes irányelvek híján a jogtulajdonosok jelentős összegű jogdíjak ellenében hajlandóak csak a másik fél rendelkezésére bocsátani a technológiát. A szabadalmak körüli jogviták eredményeként nemzetközi szinten pereskednek egymással olyan cégek, mint az Apple, a Samsung, a HTC vagy épp a Motorola. Ezek a bíróságoktól a jogsértőnek tartott termék forgalmazásának korlátozását és betiltását kérik.

A BBC News beszámolója szerint a napokban a Microsoft támogatásáról biztosította az Apple kezdeményezését, jelezve, hogy vállalná, hogy a jövőben nem pereskedik az alapvetőnek minősített szabadalmak ügyében rivális cégekkel, ha sikerül összeállítani egy egységesen követendő irányelvet ezek jogkezelésére vonatkozóan. David Heiner, a cég egyik jogi képviselője kommentárjában kiemelte, senki nem vásárolna okostelefont, számítógépet vagy táblagépet, amelyen nem tud videót nézni vagy vezeték nélküli hálózathoz csatlakozni. Épp ezért lenne fontos, hogy a minden készülékben használt technológiák esetében egységesebb jogdíjrendszer kerüljön alkalmazásra.

A Microsoft mellett a Cisco Systems is egyetértésének adott hangot. A mobiltechnológiában érdekelt cégek így már komoly nyomást gyakorolhatnak a Google-re, amely a Motorola Mobility felvásárlásával jelentős szabadalmi portfólióra tett szert, és amely a hírek szerint indokolatlanul magas jogdíjakat kér szabadalmai használatáért.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Tv  |  Rádió  |  Internet  |  Sajtó  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  English  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Indoor/instore  |  Outdoor  |  Pályázat  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!