SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Internet | Nyolc hónap után végre lekerült vezető helyéről az eddigi éllovas


ESET: Nyolc hónap után végre lekerült vezető helyéről az eddigi éllovas
Országos | 2012-01-19 | APRÓK Kommunikációs és Marketing Kft.



Az ESET minden hónapban összeállítja a számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy az elmúlt hónapban világszerte milyen kártevők veszélyeztették leginkább a felhasználók számítógépeit.

A decemberi adatokat feldolgozó januári összeállításból kiderül, hogy nyolc havi vezetés után végre lekerült az első helyről az Autorun vírus.

A szakértőket érdekelte, hogy mi az oka az Autorun töretlen "sikerének". A magyarázat egyfelől az, hogy a már évek óta rendelkezésre álló biztonsági frissítést sok gépen nem futtatják le. Ennek oka lehet akár illegális Windows használata, hiszen az ilyen szoftverek felhasználói nem szeretnék a frissítésekkel felhívni magukra a figyelmet, de a szándékosan nem frissítők táborába tartoznak még az olyan kisebb cégek, vállalatok is, ahol ugyan maga a Windows teljesen legális, ám ahol a hozzá nem értés miatt elhanyagolják a naprakész biztonsági frissítéseket. A számos virtuális környezetben futtatott Windows, ahol kevésbe tartják fontosnak a biztonsági frissítések letöltését, továbbá a továbbra is nagy számban használt régi - értsd XP - verziók ugyancsak közrejátszottak abban, hogy az Autorun-t csak nyolc hónap után lehetett letaszítani a dobogó legfelső fokáról.

A top10 első helyére a decemberi adatok alapján az a HTML/ScrInject.B trójai került, amely már eddig is közel volt a tűzhöz. Ez a trójai fertőzése során hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni a számítógépre.
A várakozásokkal ellentétben a Conficker féreg még mindig a dobogó közelében van, ezúttal a 4. helyet sikerült megszereznie. Már 2008 októberében megjelent az a biztonsági frissítés, amely képes bezárni az általa kihasznált sebezhetőséget, ám az Autorunhoz hasonlóan a különböző okokból frissítetlen, illetve védtelen rendszerekben mégis képes fertőzéseket okozni.

Két új szereplő is felbukkant a listán, az egyik a kilencedik helyezett JS/Iframe.AS trójai, amely észrevétlenül át tudja irányítani a böngészőt egy kártékony kódot tartalmazó weboldalra. A kártevő program kódja általában szabványos HTML oldalakon belül, annak belsejébe beágyazva található. A másik újonc a 10. helyet elfoglaló Win32/Spy.Ursnif.A trójai kémprogram, amely a fertőzött számítógépről ellopja a személyes adatokat, amelyeket egy rejtett felhasználói accountot létrehozva megpróbálja elküldeni egy távvezérelt kapcsolat (Remote Desktop) segítségével.

Bár a kémkedő kártevő igyekszik rejtve maradni, szerencsére a váratlan és kéretlen fájlműveletek gyanút kelthetnek, illetve naprakész antivirus és tűzfal birtokában hamar lelepleződhet az újonc.



diagram_201112.png (171.66 kB)




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Tv  |  Rádió  |  Internet  |  Sajtó  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Indoor/instore  |  Outdoor  |  Pályázat  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!