SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | Virágzó borpiac, nyitott fogyasztók


Nemzeti Külgazdasági Hivatal : Virágzó borpiac, nyitott fogyasztók
Külföld | 2011-11-11 | Nemzeti Külgazdasági Hivatal



Lendület a magyar borexportnak Kínában és Hong Kongban. November 3-5. között immár negyedik alkalommal rendezték meg a Hong Kong International Wine&Spirit Fairt, mely Ázsia legnagyobb és legjelentősebb borkiállítása.

Hazánk a kezdetektől jelen van az eseményen, így negyedízben találkozhattak a látogatók magyar közösségi standdal a vásáron, melyet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) biztosított a kiállító 11 termelőnek és kereskedőnek.

A vásár 934 egyéni kiállítóval és megközelítőleg 40.000 látogatóval 40%-os növekedést ért el, és ezzel minden korábbi rekordot megdöntött, ami jól mutatja a távol-keleti borkereskedelem virágzó helyzetét. Az előző évhez képest a szárazföldi Kínából érkező látogatók száma 86%-kal haladta meg az előző évit, ami Hong Kong kiemelt szerepét is jelzi a térség borkereskedelmében.

A közösségi stand mellett, a közös "Wines of Hungary" arculat alatt jelent meg a magyar csúcsborokat importáló Wiseville International Ltd is, így a nemzeti standon összesen 38 termelő több mint 100 féle bora volt kóstolható. A magyar borok iránt kiemelkedő érdeklődés volt tapasztalható a szomszédos spanyol és portugál nemzeti standokkal összehasonlítva is. A háromnapos rendezvény során a hazai kiállítók gyakorlatilag megállás nélkül kóstoltatták boraikat és ismertették a hazai borvidékek és jellegzetes fajták sajátosságait.

A kiállítás ideje alatt hazánk két alkalommal kapott lehetőséget vezetett kóstoló megtartására, melynek moderálására a HITA Gál Helgát, a Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsadóját (EU elnökségi sommelier-t) kérte fel. A magyarországi borrégiókat átölelő kóstolón a résztvevő vállalatok képviselői mellett Heimann Zoltán, Takler András és Konyári János borászok személyesen mutatták be boraikat.

A Hong Kong-i magyar megjelenés záróeseménye a patinás ChinaClub-ban megrendezett borvacsora volt, melyen a kantoni konyha kilenc hagyományos fogásához párosított magyar borokat kóstolhattak a meghívott vendégek, köztük a helyi vezető szaklapok főszerkesztői, újságírói, a Hong Kong-i kormány és a külföldi diplomáciai testületek prominens képviselői, valamint a főszervező importőrcég ügyfelei.

A kiállítás sikerének és a várható üzleti eredmények tükrében elmondható, hogy Hong Kong továbbra is Ázsia egyik legfontosabb borkereskedelmi igazodási pontja és központja, mely státuszát a borokra kiszabott importvámok 2008. évi teljes eltörlésével többszörösen megerősítette, így a magyar borok külpiaci promóciójának is egyik kiemelt célpontja marad a távol-keleti térségben. A Hong Kongba irányuló magyar borexport értéke az elmúlt két évben 220% növekedést ért el, míg a szárazföldi Kínába irányuló kivitel az elmúlt három évben évente 300%-ot nőtt. A két relációba irányuló magyar borexport immáron néhány hagyományosabbnak mondható európai exportpiacunkat is meghaladja, ellensúlyozva ezzel a válság okozta európai értékesítési nehézségeket.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Tv  |  Rádió  |  Internet  |  Sajtó  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Indoor/instore  |  Outdoor  |  Pályázat  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!